Tavaszi készülődés Körtvélyesben
Tavaszi nagytakarítás jegyében szépülnek meg Körtvélyes közterületei. A munkálatok során évtizede érintetlen területek “lélegeznek fel”.
Borbás Sándor, a terület önkormányzati képviselője és Benke Lászlóné (Marcsi) koordinátor vezetésével a startmunka-program négy projektjének munkatársai és a Körtvélyesben élők is részt vesznek a csinosítási munkákban. A sokrétű tevékenység során csapadékelvezető árkok tisztítására, kialakítására, illegális hulladéklerakók felszámolására is sor kerülhetett. A nagytakarítás leglátványosabb eredménye a hídról érkezőket várja. A rendelőintézetet is magába foglaló ház melletti „dzsumbuj” kiirtásával egy ligetes terület fogadja a településrészre közúton érkező látogatót.
Ott jártunkkor éppen a sövények nyírása zajlott. A munkafolyamatok koordinálását magára vállaló Benke Lászlóné elmondta, hogy a fák tavalyi visszametszésével, kicsivel kevesebb a feladat idén, de a többi növény gondozása így is sok munkát igényel.
Anyagi megfontolásból ebben az évben is évelős növények kerülnek ki a közterületekre. Sajnos nincs anyagi fedezet arra, hogy egynyári növényeket ültessenek el. Borbás Sándor képviselő a rövid távú terveikkel kapcsolatban kifejtette, hogy a köztéri padok rövidesen induló felújításával – azok ésszerű átcsoportosításával – szeretnék elérni, hogy Körtvélyes több része váljon komfortosabbá. A távlati tervek között szerepel a korábbi felújításokból kimaradt korlátok, játszóterek lefestésére is.
Szintén idevonatkozó hír, hogy a körtvélyesi részönkormányzat aktivistái a közelmúltban Sikondán vettek részt társadalmi munkán. Ott a téli időszakban kiszórt homok feltakarításában, illetve egy illegális hulladéklerakó felszámolásában segédkeztek.